Vállalatunk elnyerte a 2024-es Építőipari Nívódíjat, méghozzá a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciójáért, amely a közlekedési létesítmények kategóriában kapott rangos szakmai elismerést. Az ünnepélyes díjátadóra december 12-én, az ÉVOSZ évzáró gáláján került sor.
A híd rekonstrukciója különleges szakmai kihívásokat tartogatott, mivel a három új hídszerkezetet úgy kellett megépíteni, hogy közben a vasúti, közúti és vízi forgalom folyamatos működését biztosítani kellett. A projekt eredményeként nemcsak a híd megerősítése és korszerűsítése történt meg, hanem hozzájárult a budapesti közlekedési hálózat fejlesztéséhez is. A sikeres kivitelezés új távlatokat nyitott a hazai vasúti közlekedés előtt, és fontos lépést jelent a jövőbeli fejlesztések számára.
Igazán megtisztelő számunkra, hogy közel 70 év után új vasúti szakasz épült a Duna felett Budapesten, ezzel hosszú távú fejlődési lehetőségeket teremtve a fővárosi és országos vasúti közlekedés számára.
Gratulálunk Kollégáinknak!
2024. december 14-én ünnepélyes keretek között adták át az M85-ös gyorsforgalmi út befejező szakaszát, amely Sopron térségében, a Sopron-Észak (Fertőrákos) csomópontot köti össze az országhatárral. A projekt legkiemelkedőbb eleme a 780 méter hosszú Bécsi-dombi alagútpár, amely Magyarország első, teljes egészében állami beruházásban megvalósított gyorsforgalmi úti alagútja.
Az alagútban a legkorszerűbb biztonsági rendszerek kaptak helyet, többek között kamerarendszerek (34 kamera), tűzjelzők (84 segélykérő és tűzjelző nyomógomb) és szellőztető ventilátorok (24 darab) - ezek biztosítják a zavartalan és balesetmentes közlekedést. A kivitelezési projekt során bányászati módszerekkel több tíz méter mélyen dolgoztak a szakemberek.
Az M85 fejlesztésnek köszönhetően Sopron közvetlen gyorsforgalmi úthálózatba történő bekötésén túl, a város teljes elkerülése is megvalósult, csökkentve a településen áthaladó forgalmat, így téve gyorsabbá és biztonságosabbá a közlekedést.
Tiszakécskén jelentős fejlesztés valósult meg a helyi tűzoltóságnál, átadták az új csúcstechnológiás tűzoltóautójukat, amelyet a Duna Aszfalt Zrt. támogatásával sikerült beszerezni.
Az új jármű nemcsak a helyi tűzvédelmet, hanem az egész térség biztonságát is megerősíti. A 6800 literes víztartállyal és korszerű eszközökkel felszerelt tűzoltóautó különösen a külterületi tűzesetek kezelésében nyújt hatékony segítséget.
Az ünnepélyes átadás 2024. december 12-én történt meg a Tiszakécskei Önkormányzati Tűzoltóság telephelyén. Eszes Béla tűzoltóparancsnok így fogalmazott: „Az új tűzoltóautóval olyan technikai fejlesztések állnak a rendelkezésünkre, amelyekkel még gyorsabban és hatékonyabban reagálhatunk a veszélyhelyzetekre. Hálásak vagyunk a támogatásért, ami nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.”
Legutóbb a tiszakécskei mentőállomásnak adományoztunk betegfigyelő monitorokat, most pedig a tűzoltóságot segíthettük ezzel az új járművel. A beruházás a helyi összefogás és támogatók nagylelkű hozzájárulásának szép példája, amely hozzájárul a közösség biztonságának növeléséhez.
Nagy megtiszteltetés érte vállalatunkat a XII. Vasúti Hidász Találkozón, amelyet november 5–7. között Herceghalmon rendeztek meg. A Vasúti Hidak Alapítvány Kivitelezési Nívódíjjal tüntette ki a 2022-ben befejezett Budapesti déli összekötő vasúti Duna-híd projektünket. A rangos díjat Sereg Tamás hídépítési igazgató és Szabó Gábor projektvezető kollégáink vették át, akik a projektben vezető szerepet játszottak, és kiemelkedő szakmai teljesítményükkel járultak hozzá a kivitelezés sikeréhez.
A Déli összekötő vasúti híd különleges helyet foglal el Magyarország közlekedésében. A közel 150 éves történelmű híd az ország legjelentősebb és legnagyobb forgalmú vasúti Duna hídja. A Duna Aszfalt projektje magába foglalta a meglévő pillérek magasítását, új hídfők építését, a vasúti pálya korszerűsítését, az elavult hídszerkezetek bontását és három új felszerkezet megépítését.
A 2 régi bontandó hídszerkezetek tömege 5200 tonna, a három új felszerkezet tömege közel 10.000 tonna. Különleges kihívást jelentett, hogy a híd bontása és építése alatt folyamatosan fenn kellett tartani a vasúti-, helyi vasúti-, közúti- villamos- és folyami közlekedési útvonalak zavartalan működését. A helyszíni szerelésnél jelen volt Közép-Európa két legnagyobb teherbírású úszódaruja, a Clark Ádám és a Hebo Lift 8.
Mindhárom hídszerkezet forgalomba helyezése határidőn belül, az előre ütemezett időpontban megtörtént.
A Duna Aszfalt Zrt. idén is jelentős támogatással járult hozzá a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház fejlesztéséhez. A vállalat 30 millió forintos eszközparkot adományozott, amely a fül-orr-gégészeti műtétek korszerűsítését szolgálja. Az új eszközök nagy segítséget jelentenek a hallásjavító, valamint a középfülbetegségek műtéti kezelésében, és jelentősen növelik a betegbiztonságot.
Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a kecskeméti kórház fejlődéséhez. Mivel vállalatunk, a Duna Aszfalt is a környékről, Tiszakécskéről indult, különleges helyet foglal el a szívünkben az ország ezen régiója. A Duna Groupnál hiszünk abban, hogy egy közösség támogatása a jövőbe való befektetés, elkötelezettek vagyunk, hogy ezt a támogatást folytassuk.
A most beszerzett modern idegmonitor például lehetővé teszi az idegek védelmét olyan műtétek során, mint a fültőmirigy- vagy pajzsmirigyműtétek. Az új eszközök hozzájárulnak a műtétek hatékonyságához és biztonságához, javítva a páciensek gyógyulási esélyeit.
A Duna Aszfalt Zrt. hosszú távon elkötelezett a régió egészségügyi intézményeinek támogatása mellett.
Szeptember 27-én startolt el a Duna Group Expressz első útjára, amelyen egy izgalmas felfedezőtúrát tettünk a ZalaZONE autóipari tesztpályán. Az eseményen nemcsak lelkes egyetemisták – a jövő fiatal infrastruktúra-építői – vettek részt, hanem még a kollégáink közül sokan is csatlakoztak, ráadásul több mint 80 jelentkező érdeklődött a program iránt.
Miért éppen a ZalaZONE?
A Duna Group a ZalaZONE különleges létesítmény kialakításában az első perctől fogva aktív kivitelezési partner. A járműipari tesztpálya a legmodernebb technológiákat alkalmazza az autonóm és elektromos járművek fejlesztéséhez és teszteléséhez. A létesítmény különféle tesztkörnyezeteket kínál, beleértve a városi és autópálya-szimulációkat, off-road terepeket, valamint okosváros-tesztkörnyezeteket is. A jövő közlekedési technológiáinak kutatási központja, ahol nemzetközi szinten is kiemelkedő innovációk születnek.
A Duna Group képviseletében Pék János és Rosta Szabolcs vezették a látogatást, míg a ZalaZONE részéről Ritz Balázs kalauzolta a csapatot. A két busszal érkező résztvevők számára a tesztpálya legizgalmasabb helyszínei tárultak fel: a Dinamikai platform, az Autópálya, a Smart City zóna, illetve a Fékező platform is hatalmas érdeklődésnek örvendett. A túra csúcspontja azonban az ovál pályán működő, világszerte ritkaságnak számító finisher gép volt, amelyből mindössze két darab található az egész világon.
A résztvevők visszajelzései egyértelműen pozitívak voltak; mindannyian különleges élménnyel gazdagodtak, és sokan már most várják a következő hasonló programot.
Ezúton is köszönjük szépen a ZalaZONE vendégszeretetét!
A Duna Aszfalt immár a 13. szezonban is névadó szponzorként áll a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét kosárlabdacsapata mögött. A szponzori szerződést szeptember 26-án, egy nyilvános sajtóesemény keretében újítottuk meg, folytatva az együttműködést, ami még 2012-ben kezdődött.
Az elmúlt évek során egy erős partnerséget építettünk ki a klubbal, és továbbra is célunk, hogy támogassuk a kecskeméti fiatalokat a sport világában. Ahogy Tóth László, a Duna Aszfalt Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: „Szeretnénk minél több fiatalnak megadni a lehetőséget a kosárlabda felfedezésére, és segíteni őket abban, hogy akár a profi sport világába is eljuthassanak.”
Izgatottan várjuk a 2024/25-ös szezon új kihívásait. Hajrá, Kecskemét!
#DunaAszfalt #KTE #kosarlabda
A Duna Aszfalt kivitelezésében megvalósuló beruházásnál a munkaterület átadása rendben megtörtént, a soron következő lépés a munkakezdési engedély kibocsátása.
Szeptember végén átadták a munkaterületet a mohácsi Duna-híd építéséhez, amelyet a Duna Group zászlóshajója, a Duna Aszfalt Zrt. végez. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)-beruházás részeként megvalósuló, 756 méter hosszú híd Mohács és Újmohács között fogja összekötni a két partot, és ez lesz Magyarország legdélebbre eső Duna-hídja. A projekt nemcsak a híd megépítését foglalja magában, hanem több mint 28 kilométer hosszú úthálózatot, valamint az ehhez tartozó 13 további vasbeton híd és kerékpáros aluljárók és keretműtárgy létrehozását is.
A tényleges munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek október közepére várhatók, ezt követően először régészeti, lőszermentesítési és területelőkészítési feladatokat végeznek el. A fő kivitelezési munkálatok várhatóan a következő év elején indulhatnak el.
A Duna Aszfalt Zrt., a Duna Group Közép-Kelet Európai üzletfejlesztési terveit támogatva, sikeresen felvásárolta a lengyelországi Mota-Engil Central Europe cégcsoportot, amely ez idáig a portugál gyökerekkel rendelkező Mota-Engil SGPS SA társasághoz tartozott. A Duna Grouphoz újonnan csatlakozott vállalat Lengyelország építőipari és ingatlanfejlesztési piacának igen jelentős, aktív szereplője.
A fenti tranzakció a Duna Group nemzetközi jelenlétének növekedését, az építőipari szakmában betöltött szerepének megerősítését, továbbá a magyar tulajdonú regionális középvállalati státusz elérését szolgálja.
A megvásárolt, több mint 800 munkavállalóval rendelkező Mota-Engil Central Europe (MECE) Lengyelország egyik legnagyobb építőipari vállalata. Több mint huszonöt évnyi tapasztalattal rendelkezik az út- és hídépítés terén, és kiemelkedő szakértelemmel bír az épületek, vasúti létesítmények, villamosenergia-projektek, útkarbantartás és ingatlanfejlesztés kivitelezésében.
A Mota-Engil Central Europe Duna Polska S.A.-ként folytatja tevékenységét a jövőben, már a Duna Group részeként. A kifejezetten ingatlanfejlesztéssel foglalkozó ága, a MEREM pedig Duna Polska Real Estate Sp. z o.o. névvel működik tovább Lengyelországban, már szintén a Duna Group tagjaként.
A Mota-Engil Central Europe márkanév kivezetését megkezdték, az új Duna Polska bevezetése elkezdődött a felvásárolt cégnél, az ehhez kapcsolódó folyamatok elindultak.
Üdvözlünk a Duna Group-családban, Duna Polska S.A.! #dunagroup
A Duna Aszfalt Zrt. a szakmai befektetője a GED Africa PPP-konstrukciós projektnek, amely Afrika egyik legnagyobb, európai magántőkéből megvalósuló infrastrukturális beruházása. A tervezett híd és út a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Zambiai Köztársaság területén épül meg.
A közelmúltban elkészült új látványvideó szemlélteti a híd különleges pilonjait, amelyek a két ország közötti együttgondolkodást és fejlődés iránti vágyat szimbolizálják, valamint bemutatja az integrált infrastruktúra részét képező egymegállásos határállomások és útdíjállomások elhelyezkedését is.
Nézzétek meg az afrikai Luapula-híd legújabb látványtervét: